Utazás az ereinkben

Képzeljük el, hogy egy varázsütés nyomán olyan picinnyé válunk, mint egy sejtecske a testünkben. Hozzánk képest így az emberi test hatalmas, szinte végtelennek tűnő világ, melynek titkait egy utazás során felfedezhetjük. Ehhez a világ legjobb úthálózata áll rendelkezésre, mely a legtávolabbi földrészekre is ugyanolyan kitűnő minőségben vezet el minket. A hajtóenergia kérdése is megoldott, ráadásul tökéletesen környezetbarát. Semmi másra nincs tehát szükségünk, mint némi kalandvágyra, és egy kis bátorságra: induljunk hát! Erős sodrású folyamban érezzük magunkat, mely teljesen betölti a sötét alagutat, ahol haladunk. Itt bizony a látással nem mennénk sokra, van azonban más módja is a tapasztalásnak: a kémiai ingerek és a tapintás. Képzeletben azonban megjeleníthetjük könnyedén a látványt is. Az alagút kezdetben kellemesen tágas, lassan felfedezzük, hogy a fala rugalmas, és folyamatosan változik. Azt is érezzük, hogy ritmusa van a változásnak: az áramlás maga is lüktetve, ritmikusan erősödik és gyengül. Azután egyszer csak ráébredünk, hogy az alagút állandóan újabb és újabb elágazásokhoz ér, és egyre szűkül. De nemcsak az áramlás irányában vannak kapuk, ahol különböző irányokban haladhatunk, hanem be is csatlakozik sok-sok más alagút a mienkbe, egyesítve az áramló meleg folyamokat. Némi aggodalom vegyül érzéseinkbe: meddig szűkül vajon még az alagút, mi történik, ha egyszer csak már nem férünk át rajta? Természetesen racionális gondolkozásunk most működésbe léphet: tisztában vagyunk vele, hogy a vérkeringésünk folyamatos, és bár a verőerek - az artériák körfogata valóban szűkül, egészen a hajszálerekig, egy kis sejtecske mindig átfér rajta. A hajszálerekben történik meg az, ami az egész vérkeringés fő feladata: az oxigénben és tápanyagokban dús vérből kilépnek a sejtek felé az élethez szükséges anyagok, míg az anyagcsere végtermékei, melyeket el kell a szervezetből távolítani, áthatolnak a kapillárisok félig áteresztő falán, és belépnek a vérkeringésbe. Vérünk összetétele tehát jelentősen megváltozik, mire a hajszálerekből összeszedődő vér a vénákba áramlik. Így megnyugtatván magunkat, térjünk vissza utazásunk képeihez. A szűkülő alagútrendszer labirintusában egyre többször tűnnek fel a hajszálerek piciny "csapóajtói", sok közülük zárva van. De végül nincs tovább, besodródunk mi is egy ilyen kis átjáróba. Egyszerre minden megváltozik: az alagút fala elvékonyodik, szinte el is tűnik, mögötte érezhető a sejtek csodálatos működése, melyeknek szervről szervre más és más az alakja, feladata. Megváltozik a kémiai közeg is a beoldódó széndioxid (szinte a szódavíz ízét érzem), a számtalan új vegyi anyag hatására. A hőmérséklet is érezhetően csökken, ha a kis átjárónk a test felszínéhez közelebb van. Az áramlás azonban nem áll meg, csak lelassul, ahogy a hajszálérből kilépünk. Az alagút rohamosan tágul, a lüktetés ereje gyengül, és kényelmesen hagyjuk magunkat sodortatni. Végnélkülinek tűnő utazásunkat váratlan esemény szakítja meg: fantasztikus erejű örvénybe kerülünk, szélsebesen nyíló-csukódó hatalmas kapukon keresztül többször is irányt váltva hatalmas zajban végül ismét a lüktető falú alagútban találjuk magunkat.

Utazásunk most rövidebb, nemsokára kiterjedt boltozatos barlangrendszerben találjuk magunkat. A meleg áram mintha a barlangok falán folyna, és a barlang friss, hűs és tiszta levegője átjárná, felfrissítené az áramló folyadékot. Kitűnően megoldott a szellőzés, állandóan érezhető a szellő fújása. Ezután ismét az alagutak erdejében haladunk tovább, egészen az örvénylő, zúgó lüktetés forrásáig. Most már nem okoz olyan nagy meglepetést, érezzük, hogy az egész áramlás erőforrásában vagyunk, és amikor elhagyjuk ezt a központot, már tudjuk, hogy ez visz végig egész utazásunkon.

Utunk most egészen más tájakra sodor, mégis már ismerős az alagutak lüktetése, a labirintus szűkülése, és újabb körökben kíváncsian ismerkedünk a részletekkel. Feltűnik, hogy az alagutak lüktetése nem egyformán erős. Vannak szakaszok, ahol mintha merevebb lenne a fala, sőt később azt is megfigyeljük, hogy ilyenkor szűkebb az átmérője, és kevesebb a nyitott hajszálér.

Egyik alkalommal megdöbbentő élményünk van: a szép, tágas alagútban, melyben éppen haladunk, váratlan akadály tornyosul előttünk. Mintha egy folyosó egy csomó oda nem való bútorral lenne eltorlaszolva, és éppen csak át tudnánk magunkat préselni. Ahogy jobban kezdünk figyelni magára az alagút falára, rájövünk, hogy ez nem kivételes jelenség, hanem nagyon sok helyen látszik az alagút falára rátapadva valamilyen keményebb anyag, amitől persze a fal maga rugalmatlanabb, kevésbé tudja a lüktető áramlást simán átengedni.

Megunhatatlanul izgalmas ez az utazás. Egyre több megfigyelést teszünk, a test más és más tájain új szerveket fedezünk fel, észleljük működésüket. Figyelmünket azonban újból és újból maga az alagútrendszer köti le: soha, egy pillanatra sincs mozdulatlanság, állandóan változik a színtér.

Feltűnik, hogy finom változások zajlanak benne folyamatosan, ami csak akkor észrevehető, ha már valamennyi időt eltöltöttünk benne. Egyes szervek felé időnként tágulnak az alagutak, egyre több kis átjáró nyílik meg, észrevehetően fokozódik a működés. Más helyeken ugyanakkor csökken az áramlás, jelentősen szűkebbek az alagutak. Szeretnénk megérteni, mik ezek az összefüggések. Vándorlásunk sok-sok tapasztalattal gazdagított, észleltünk különböző jelenségeket, itt az ideje, hogy megpróbáljuk megfejteni, amit képzeletben átéltünk

Érrendszerünk izmos falú csőrendszer, melynek simaizomzata, különösen az artériáknál, éppúgy reagál a stresszre, a belső és külső folyamatokra, mint a vázizomzatunk. Van azonban néhány jelentős különbség is. A simaizmok legfontosabb tulajdonsága, hogy akaratunkkal nem tudjuk közvetlenül befolyásolni, az izom-összehúzódások lassabban jönnek létre, és erejük sem éri el a harántcsíkolt izomsejtek által kifejtett munkát. Gondoljuk el, mi történik érrendszerünkkel, ha folyamatosan, esetleg halmozottan feszült állapotban vagyunk. Kisebb nagyobb ingadozásokkal, de mindenütt növekszik az erek falának feszültsége, aminek hatására csökken a rugalmasság, és ha ez az állapot tartósan fennáll, nagyobb mértékben jelennek meg a lerakódások.

Ennek egyik fontos következménye, hogy az adott helyen, vagy bizonyos helyeken tartósan is csökken az átáramló vér mennyisége, vagyis gyengül a vérellátás. Természetesen nagyon pici, lassan létrejövő változások ezek, de a végeredmény sajnos gyakran tartós: magas vérnyomás, érelmeszesedés, trombózis, visszérbetegség, érszűkület és számtalan olyan belgyógyászati és egyéb betegség, mely a romló keringéssel, a tartós feszültségekkel összefüggésben alakul ki.

Jogosan merül fel a kérdés: lehet-e ellazítani egy ilyen bonyolult szervet, mint az érrendszerünk, és ez megtanulható-e? A válasz egyértelműen igen. Meg lehet tanulni az érrendszer lazítását megfelelő módszerrel, és türelmes gyakorlással. Hogy ezt bizonyítsuk, egy egyszerű példát nézzünk meg. Bizonyára mindenki átélte már, hogy egy kis (nem túlságosan megterhelő) fizikai munka, egy jóízű kirándulás után, mikor lepihenünk, kellemesen átjárja testünket a melegség érzése. Ez nem biztos, hogy jelentkezik túlfáradás esetén, vagy ha lelkileg vagyunk ideges, zaklatott állapotban. Ha azonban optimális testi erőfeszítést tettünk, általában megjelenik.

Az ellazuló izomzat hatására csökken az erekre jutó nyomás is, és a vegetatív idegrendszer, valamint a hormonrendszer változása is ebbe az irányba hat pihenéskor. A melegség annak a következménye, hogy érrendszerünk is ellazul, és a testfelszínhez közeli hajszálerekben növekszik az átáramló vér mennyisége.

Az egészséghez szorosan hozzátartozik a megfelelő mozgás és pihenés egymástól elválaszthatatlan állapota. Mindkettőre egyaránt szükségünk van a megfelelő időben. Ereink állapotát közvetlenül nehéz követnünk, pedig a betegségek kialakulásában és megelőzésében egyaránt óriási jelentősége van. Hosszú is lehet az a folyamat, amikor még nem diagnosztizálható kifejezett betegség, de már nem optimális a szervezet működése. Az egészség nem a betegség hiánya, hanem egy dinamikus, kiegyensúlyozott állapot, melyben a szervezet önszabályozó, öngyógyító mechanizmusai optimálisan működnek. Mihelyt fellép egy kis ártalom, azonnal és hatékonyan reagál rá a szervezet. Túlfáradás esetén pl. működésbe lép a tiltás:

"ennyit, és nem többet".

Mindenkinek, aki valóban odafigyel magára, javasolhatjuk, hogy törődjön egy kicsit külön is ereinek állapotával!

Oldal: Utazás az ereinkben
Miért változtassunk életmódot? - © 2008 - 2024 - szponzor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat