Chapati - Teljes kiőrlésű lisztből készült lepény
Tudjuk nagyon fontos az, hogy milyen ételeket eszünk napról napra. A te hasznos receptjeidet ide beírom, ha elküldöd nekem.
A chapati, vagy hindiül roti India tradicionális, leggyakrabban fogyasztott lepénye, hiszen az átlag családban minden nap asztalra kerül. Az anyák leányaikat hét éves koruktól tanítják a chapati nyújtásának és sütésének művészetére, mely a jó háziasszony ékessége.
Hozzávalók:
250 g átszitált teljes kiőrlésű liszt
150 ml langyos víz
1/2 kávéskanál só
2-3 evőkanál olvasztott vaj
kávéskanál vaj a tetejére
A sót elkeverjük a liszttel. Elmorzsoljuk benne az olvasztott vajat. Lassanként hozzáadunk annyi vizet, hogy igen lágy tésztát kapjunk. Nyújtódeszkán 6-8 percig gyúrjuk, míg fényes nem lesz. Nyirkos ruhával lefedjük és 1/2-2 órát pihentetjük. Ismét átgyúrjuk. egy vastag fenekű palacsintasütőt vagy serpenyőt közepes tűznél melegítünk. Közben a tésztából 15 egyforma nagyságú gombócot formálunk. Lisztbe forgatjuk őket, és egyenletesen vékony lepénykéket nyújtunk belőlük. Kb. olyan nagyot, mint a palacsinta sütő. Az elsőt a palacsintasütőbe helyezzük. Mikor a felszínén apró fehér buborékok jelennek meg, megfordítjuk, és addig sütjük, míg az egészet elborítják a buborékok. Ekkor a chapatit átfordítva (vagyis azzal a felével lefelé, amely eddig felül volt) erős nyílt lángra helyezzük, majd mikor labdaszerűen felfújódott, megfordítjuk, és még 5 másodpercig pirítjuk. A kész chapatinak átsültnek kell lennie, felfúvódottnak, és a felszínén barna foltosnak. Előmelegített tányérra helyezzük, és olvasztott vajjal megkenjük a felső oldalát. Ugyanígy járunk el a többi lepénykével, a kész chapatikat gúla szerűen egymás tetejére halmozzuk.( vagy azonnal megesszük!)
A tészta elkészítési ideje pihentetéssel: 45 perc - 2 1/4 óra.
A chapatik elkészítési ideje darabonként: 2-3 perc.
Ahogy mi csináljuk: a chapatit kiterítjük a tányérra, egyik oldalára csíkban felhalmozhatunk főtt tojást /4 felé vágva/,csíkokra vágott szalonnát jó ropogósra sütve, sajtot csíkra vágva, nyers zöldségeket:vöröshagymát, zöldhagymát, snidlinget, uborkát, paradicsomot,salátákat,stb, (amit kitalálsz). Utána összecsavarod a csapatit és kézből megeszed. Előfordul, hogy a chapati szárazabb és nehéz felcsavarni, akkor hajtsd csak ketté. Vigyázz, két kézzel kell fogni!
Ezt már megcsináltuk, jól sikerült. Még a családunk kényesebb ízlésű tagjainak is ízlett!
Ha kipróbáltad, írd meg a véleményedet a gusztav20@gmail.com -ra
A leggyorsabban elkészíthető lepényféle. Kissé jártasabb szakácsok hatalmas üstökben akár huszat is képesek egyszerre (azaz 4-5 perc alatt) megsütni! Főként ünnepi lakomákhoz ajánljuk.
Hozzávalók:
250 g teljes kiőrlésű liszt
100 g fehér liszt
1/2 kávéskanál só
1 evőkanál vaj vagy ghí
175 ml meleg víz.
ghí vagy növényi olaj a sütéshez
A sót és a kétfajta lisztet elkeverjük, és elmorzsoljuk benne a vajat vagy a ghít. Lassanként hozzáadjuk a vizet. Vajas kézzel 5-8 percig gyúrjuk. Fényes, kemény tésztát kapunk. A ghít felmelegítjük. közben a tésztát 16 gombócra osztjuk, és egy kis ghí segítségével kerek, egyenletes vastagságú lepényeket nyújtunk belőlük. (Ne használjunk lisztet, mert a lepényekről lehulló liszt beszennyezné a ghít.) Mikor a ghí füstölni kezd, vegyük kisebbre a lángot. Csúsztassunk bele egy lepénykét, óvatosan, hogy nehogy megégessük az ujjunkat. Pár másodperc múlva a felszínre fog emelkedni. Azonnal finoman nyomkodjuk le egy lukacsos kanál hátuljával. Luftballonként fel fog fúvódni. Fordítsuk meg, és süssük a másik oldalt további kb. 15 másodpercig, aztán egy szűrőben vagy szalvétán csöpögtessük le. Ugyanígy járunk el valamennyi purival. Forrón tálaljuk. Bármely étel kiváló kísérője.
A tészta elkészítési ideje: 15 perc.
A purik elkészítési ideje darabonként: 2 perc.
Hozzávalók:
250 g teljes kiőrlésű liszt
50 g sárgaborsó liszt
1/2 kávéskanál csípős pirospaprika
1 kávéskanál kurkuma
1 kávéskanál római kömény
1 kávéskanál só
1 evőkanál olvasztott ghí vagy vaj
2 kicsi érett vagy túlérett banán
2 kávéskanál barna cukor
ghí vagy növényi olaj a sütéshez
A kétfajta lisztet elkeverjük a fűszerekkel és a sóval. Elmorzsoljuk benne az olvasztott vajat vagy ghít. Egy másik edényben pürésítjük a banánt. Belekeverjük a cukrot, majd az egészet a liszthez adjuk, és összegyúrjuk. Ha nem elég nedves, adhatunk hozzá 1-2 evőkanál vizet. Ha túl nedves, 1-2 evőkanál liszttel szórjuk meg. Sima, középkemény tésztát gyúrunk belőle, nyirkos ruha alatt 15-30 percig pihentetjük, majd a purinál leírt módon kisodorjuk és megsütjük a kela purikat.
A tészta elkészítési ideje: 15 perc.
Pihentetési idő: 15-30 perc.
A kela purik elkészítése darabonként: 3 perc.
Hozzávalók:
200 g teljes kiőrlésű liszt
100 g fehér liszt
2 evőkanál olvasztott vaj vagy ghí
150 ml meleg víz
1 kávéskanál só
10 kávéskanál ghí
A kétféle lisztet összekeverjük, sózzuk és belemorzsoljuk a vajat. A meleg vízet fokozatosan hozzáadva középkemény tésztát készítünk. 30 percre félretesszük. Újra átgyúrjuk, 10 egyenlő nagyságú gombócot gyúrunk belőle, amiket nyirkos ruhával letakarunk. Az elsőből kevés liszt segítségével vastag lepényt gyúrunk, a felületét megkenjük olvasztott vajjal vagy ghível, megszórjuk liszttel, és félbehajtjuk. Ismét vajazzuk, lisztezzük, és még egyszer félbe hajtjuk. Háromszöget kapunk, melyet vékonyra nyújtunk, és a felforrósított palacsintasütőbe helyezünk. Többször forgatva mindkét oldalát aranybarnára sütjük. Vigyázzunk, hogy ne égjen meg! A sütés befejezése előtt a paratha tetejére csurgatunk 1 kávéskanál ghít. Ettől felfújódik. Valamennyi parathával hasonlóképpen járunk el. Forrón tálaljuk őket.
A tészta elkészítési ideje: 15 perc.
Pihentetési idő: 30 perc.
A parathák elkészítése darabonként: 8 perc.
Gazdag lepényféle, mely igazán Punjáb tartományban népszerű, ahol vastagra és hatalmasra nyújtják. Gyakran regggelire fogyasztják, egy darabka vajjal és néhány kanál natúr joghurttal. Olyannyira laktató, hogy egy-kettőnél többet nem is lehet belőle megenni!
Hozzávalók:
200 g teljes kiőrlésű liszt
100 g fehér liszt
4 evőkanál vaj
1 dl meleg víz
1 kávéskanál só
3 közepes burgonya
1 evőkanál ghí vagy olaj
1 kávéskanál darált erős zöldpaprika
1 kávéskanál reszelt friss gyömbér
1/2 kávéskanál kurkuma
1/2 kávéskanál garam masala
1 1/2 evőkanál citromlé
1 kávéskanál só
2 evőkanál friss korianderlevél vagy petrezselyem
10 evőkanál ghí a sütéshez
A paratha tésztáját az előző receptben leírtak szerint készítjük el, és letakarva félretesszük amíg elkészítjük a tölteléket.
A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, és durvára törjük. Belekeverjük a fűszereket, a citromlevet és a finomra metélt petrezselymet, és kihűtjük. A tésztából 20 gombócot gyúrunk, melyeket 7 cm átmérőjű lepényekké nyújtjuk. 10 közepére 1-1 evőkanál tölteléket helyezünk. A másik 10 lepénykét a tetejükre helyezzük, a széleiket lezárjuk, és liszt segítségével óvatosan kissé nagyobbra nyújtjuk őket. Vigyázzunk, hogy nehogy kiszakítsuk a vékony tésztát! Egy palacsintasütőben 1 evőkanál ghít vagy olajat melegítünk, beletesszük az első parathát, és kis lángon, többször megfordítva mindkét oldalát aranybarnára sütjük. Ugyanígy járunk el a többi töltött parathával is.
Kevés joghurttal tálaljuk.
A tészta elkészítési ideje: 30 perc.
Pihentetési idő: 30 perc.
A parathák elkészítése darabonként: 8 perc.
A tepla Nyugat-Gujarat kedvelt eledele.
Hozzávalók:
30 g csicseriborsó- vagy sárgaborsó liszt
200 g graham liszt
2 kávéskanál csípős hegyes zöldpaprika, darálva
2 kávéskanál friss reszelt gyömbér
1/4 kávéskanál kurkuma
1/3 kávéskanál hing
2 kávéskanál ajwain
1 kávéskanál cukor
1 kávéskanál tengeri só
2 evőkanál finomra metélt zöldfűszer (korianderlevél, lepkeszegmag-levél, petrezselyem, bazsalikom vagy majoranna, esetleg ezek keveréke)
2 evőkanál olvasztott vaj
60 ml joghurt
80 ml meleg víz
ghí vagy növényi olaj a sütéshez
A hozzávalókból kemény tésztát gyúrunk, majd 12 gombócra osztjuk.
Nyirkos ruhával letakarjuk. Az elsőt 10 cm átmérőjű, egyenletes vastagságú lepénnyé gyúrjuk. A felmelegített palacsintasütőbe helyezzük, két evőkanál olajat csurgatunk a széle alá, és 2 percig sütjük. A tetejére locsolunk 1 evőkanál olajat, megfordítjuk, és ezt
az oldalát is pirosra sütjük. Ugyanígy készítjük el a többi teplát is.
Forrón tálaljuk.
A tészta összeállítási ideje: 10 perc.
A teplák sütése darabonként: 4 perc.
Észak-India Punjab tartományában nagy népszerűségnek örvendenek a kukoricaalapú lepények. Ez a változat kukoricát, kukoricalisztet és teljes kiőrlésű lisztet tartalmaz, és jól illik csaknem minden zöldségalapú ételhez.
Hozzávalók:
4 dl víz,
15 dkg kukoricaliszt,
kukoricaszemek 1 cső kukoricáról,
3 ek vaj vagy étolaj,
15-20 dkg teljes kiőrlésű liszt,
1 kk só,
1 ek cukor,
1/4 kk csípős paprikakrém,
3-4 ek olvasztott vaj vagy ghí a tetejére
A vizet felforraljuk, majd félrehúzzuk a tűzről és belekeverjük a vaj vagy az olaj felét. Állandó keverés közben hozzáadjuk a kukoricalisztet, lefedjük és kis lángon 4-5 percig főzzük. A többi vaj vagy olaj hozzáadása után félretesszük hűlni. A kukoricaszemeket turmixgépben összetörjük, elkeverjük liszttel, paprikakrémmel, sóval és cukorral, majd mikor a főtt kukoricaliszt eléggé kihűlt ahhoz, hogy dolgozni tudjunk vele, ezt is hozzágyúrjuk. Közepesen kemény tésztát készítünk. Letakarva 1/2-3 órát pihentetjük. Ismét átgyúrjuk egy kicsit, majd 16 egyenlő részre osztjuk. Ezekből gombócokat formálunk, és nyirkos kendővel letakarjuk őket. Az elsőből kevés liszt segítségével 15 cm átmérőjű, egyenletes vastagságú lepényt sodrunk. Felmelegített palacsintasütőre helyezzük, vigyázva, hogy ne gyűrődjön meg. Közepes erősségű tűznél kb. másfél percig sütjük, majd megfordítjuk és további másfél percig sütjük. Általában ekkorra már ballonszerűen felfúvódik. Ha túl erős a láng, akkor megég és kilyukad, mielőtt felfúvódhatna, ha viszont nem elég erős, akkor kiszárad és ezért marad lapos. A széleket konyharuhával finoman nyomkodva segíthetjük a felfúvódást. Amint a roti felfúvódott, egy konyharuhával bélelt kis kosárba csúsztatjuk. Felső felét megvajazzuk, majd lazán letakarjuk a konyharuha csücskével. Ugyanígy járunk el a többi makkai rotival is.
Hozzávalók:
100 g rétesliszt
150 ml joghurt
200 g finom liszt
1/2 kávéskanál só
1 kávéskanál cukor
1/2 kávéskanál sütőpor
3 evőkanál olvasztott ghí vagy növényi olaj
kb. 60 ml meleg víz
A réteslisztet és a joghurtot elkeverjük egy kis kerámia tálban, lefedjük, és meleg helyen 8-10 órán át állni hagyjuk, amíg kicsit megkel. Ekkor belekeverjük a lisztbe, hozzáadjuk a sót, a cukrot, a sütőport, a ghít vagy olajat, és annyi vizet, hogy egy közepes keménységű tésztát kapjunk. Lefedve 1/2-3 órát pihentetjük, majd még egyszer átgyúrjuk. 14 gombócot készítünk belőle, és lefedjük őket egy nyirkos konyharuhával. Közben a ghít felmelegítjük. A golyócskákból kb. 10 cm átmérőjű, a purinál kissé vastagabb lepényeket nyújtunk. Egyenként a forró ghíbe csúsztatjuk. Pár másodperc múlva a felszínre fog emelkedni. Azonnal gyengéden a felszín alá nyomkodjuk, míg luftballonként fel nem fúvódik. Mindkét oldalát aranysárgára sütjük. Vigyázzunk, hogy ne barnuljon meg! A felesleges ghít lecsöpögtetjük, és forrón tálaljuk.
Ez recept a híres indiai töltött lepénynek, a parathának egy ízletes szingapuri változata. Ez a rétegelt, lágy lepény serpenyőben, ghível vagy olajjal, lassú tűzön sül aranybarnára. Bármelyik étkezésre kitűnő, csatnival vagy valamilyen mártással.
Előkészítési idő: 20 perc
Sütési idő: kb. 40 perc
Adag: 10 db paratha
Hozzávalók:
A töltelékhez:
2 evőkanál (40 ml) mogyoróolaj
1/2 teáskanál (2 ml) sárga asafoetida por (hing)
2 bögre (500 ml) reszelt káposzta
1/2 bögre (375 ml) sárgarépa, megtisztítva és lereszelve
1 bögre (250 ml) mungóbab csíra
1 teáskanál (5 ml) szója szósz
1/2 teáskanál (2 ml) cukor
1/2 teáskanál (2 ml) só
1/2 teáskanál (2 ml) kukoricaliszt
ghí vagy olaj a parathák kisütéséhez
A tésztához:
1 evőkanál (20 ml) mogyoróolaj
1/2 teáskanál (2 ml) só
2 bögre (500 ml) finomliszt
1/2 bögre (125 ml) víz
1. A töltelék elkészítése: közepes lángon hevítsük fel az olajat egy wok-ban vagy nagy serpenyőben. Ha forró, tegyük bele az asafoetidát és egy pillanatig pirítsuk. Vegyük fel teljesen a lángot, tegyük bele a zöldségeket, és kevergetve prítjuk 4-5 percig. Tegyük bele a szójaszószt, sót és cukrot, és még egy percig pirítjuk. A wok-ból kivett kis folyadékkal (vagy vízzel, ha a zöldségek szárazak) keverjük el a kukoricalisztet és öntsük ezt a sűrítő pépet a zöldségekre, és még fél percig pirítjuk. Tegyük félre hülni.
2. A tészta elkészítése: keverjük össze az olajat, a sót és a finomlisztet, és dörzsöljük bele az olajat, amíg a keverék durvára őrölt lisztre nem hasonlít. Adjunk hozzá elegendő vizet (kicsit többet, mint fél bögre (125 ml)), hogy lágy tésztát kapjunk. Alaposan gyúrjuk át kb. 5 percig. Osszuk 10 darabra.
3. Enyhén belisztezett felületen, nyújtsuk ki az egyes golyókat papírvékonyságú, 25 cm átmérőjű lapokká.
4. Osszuk a tölteléket is 10 részre. Tegyünk egy adag tölteléket az egyes tészta lapok közepére, kb. 5 cm szélességben szétterítve.
5. Hajtogassuk be minden oldalát úgy, hogy a tölteléket teljesen elfedje, és a tészta szélei középen átfedésben legyenek, és egy négyzet alakú parathát kapjunk. Összeragasztásukhoz vizzel nedvesítsük be a tésztát, ahol átfedésben van. Finoman tömörítsük és lapítsuk ki a nyújtófával.
6. Tegyünk egy vagy két parathát egy ghí-vel vagy olajjal kikent serpenyőbe, forró sütőlapra közepes lángon. Néha fordítsuk meg, amíg a paratha mindkét oldalán aranybarna márványos foltok jelennek meg (kb. 3-4 perc). Ugyanígy járjunk el a többi paratha esetében is, kenjük meg őket ghí-vel vagy olajjal, ha szükséges. Forrón tálaljuk.
További receptek: "Varga Sanyi receptjei" link alatt.